Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács“Együtt a rendészet tehetséges fiataljaiért” címmel 2016. május 19-én második alkalommal szervezett szakmai fórumot, melynek helyszíne ezúttal a baktalórántházai Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium volt.
Az “Együtt a rendészet tehetséges fiataljaiért” címmel meghirdetett program keretében tagszervezeteink között 3 új Tehetségpontot köszönthetünk. Ezek az intézmények vállalták, hogy tehetségsegítő munkájukat, tevékenységeiket a Nemzeti Tehetség Program szellemiségére figyelemmel szervezik és valósítják meg.
2017. május 23-25 között a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács által megszervezett rendészet területen tehetséges fiatalok találkozójának.
A programon 10 középfokú köznevelési intézmény tagszervezet 16 fő tanulója vett részt.
Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács a rendészeti pályaorientációs-, és a rendőr tiszthelyettes képzésben tehetséges fiatalok eredményeinek, valamint a tehetségsegítők kiemelkedő szakmai munkájának elismerése céljából első alkalommal adományoz ÉReTT Díjat.
Az ÉReTT a rendészeti területen tehetséges fiatalok jutalmazása és az őket segítő szakemberek elismerése érdekében “Elismerési rendszer”-t dolgozott ki, melyhez kapcsolódva 2016-tól évente 1 alkalommal emlékplaketteket tervez adományozni.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2016. április 14-15-én rendezte meg a XII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny csapatdöntőjét az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában. A versenyre 58 rendészet fakultációs, vagy ágazati képzést végző iskolából érkeztek 11-12. évfolyamos tanulók.