12. alkalommal került sor az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny megszervezésére, melyen olyan 11-12. évfolyamos tanulók vehettek részt, akik pályaorientációs képzések keretében belügyi rendészeti ismeretek közismereti tantárgyat tanulnak. Ez a verseny két fordulóból áll. Az elődöntő az első alkalom, ahol a delegált tanulók összemérhetik tudásukat.

Az itt legjobban teljesítő 25 versenyző bejut az országos egyéni versenykategória döntőjébe. Az idén az elődöntő a Rendészeti Szervek Kiképző Központjában volt 2016. január 20-án, melyen 49 középiskolából 174 tanuló vett részt.

Az országos egyéni versenykategória döntőjének a Békéscsabai Szakképzési Centrum adott otthont 2016. március 2-4 között. A verseny fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter, védnöke Papp Károly r.altábornagy, országos rendőrfőkapitány volt.

Örömmel értesültünk róla, hogy az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács tagszervezetei közül a püspökladányi BSzC Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskola 12. évfolyamos tanulója SZIGETI VIKTÓRIA a XII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny egyéni versenykategóriájában 1. helyezést ért el.

01

Gratulálunk Vikinek és felkészítő tanárainak – Szabó László ny. r.őrnagy, Karacs Judit német szakos tanár, Forrainé Gasparik Erzsébet tanár – az országos versenyen elért nagyon szép eredményhez.

Észak-magyarországi
Rendészeti Tehetségsegítő Tanács Elnöksége